Ugrás a tartalomhoz

Házi segítségnyújtás

A házi segítségnyújtás gondoskodást jelent azokról a személyekről, akik egészségügyi állapotuk miatt otthonunkban önmaguk ellátására saját erőből nem képesek, szociális helyzetük nem teszi lehetővé gondozásuk megoldását, illetve bentlakásos intézményi elhelyezésre várakoznak.

A szolgáltatást kérelmezhetik:

A szolgáltatást Kaposvár Megyei Jogú Város és Sántos Község Önkormányzata közigazgatási területén bejelentett lakcímmel rendelkező személyek igényelhetik.

Házi segítségnyújtás szolgáltatást igénybe vehetik lakásukon az idős, beteg, fogyatékkal élő, egészségi állapotuk, illetve szociális helyzetük miatt azok a rászoruló személyek, akik önmaguk ellátására képtelenek, vagy részben képesek, róluk nem gondoskodnak, vagy nem tudnak a hozzátartozóik gondoskodni.

Mit kell tennie, ha a házi segítségnyújtást igénybe szeretné venni?

Személyesen kérelmezhető a Béke u. 47. szám alatti központi irodánkban. Amennyiben betegsége miatt nem tud megjelenni, hívja az intézmény telefonszámát (82/412-594), ahol munkatársaink állnak rendelkezésére.

A kérelemhez csatolni kell formanyomtatványon orvosi igazolást, a zárójelentést, illetve be kell mutatni a személyigazolványt, lakcímkártyát, TAJ kártyát és a jövedeleméről az igazolást.

Házi segítségnyújtás igénybevételét megelőzően vizsgálni kell a gondozási szükségletet, melyet orvosa és az intézmény munkatársa végez. A szolgáltatást a megállapított gondozási szükségletnek megfelelően és az Ön szükségletei alapján nyújtjuk.

A házi segítségnyújtás keretében biztosítjuk:

  • az alapvető gondozási, ápolási feladatok elvégzését, (mosdatás, inkontinens beteg ellátása, decubitus kezelés, vérnyomás, vércukormérés, mobilizálás)
  • az önálló életvitel fenntartásában, az ellátott és lakókörnyezete higiéniás körülményeinek megtartásában való közreműködést, (takarítás, mosás, vásárlás)

Amennyiben a házi segítségnyújtás során szakápolási feladatok ellátása válik szükségessé, a házi segítségnyújtást végző személy kezdeményezi az otthonápolási szolgálat keretében történő ellátást.

Térítési díj

Az ellátásért térítési díjat kell fizetni.

Egyéb tudnivalók

Igényléshez szükséges személyi okmányok bemutatása.

  • személyi igazolvány és lakcímkártya bemutatása,
  • TAJ kártya bemutatása,
  • zárójelentés,
  • formanyomtatványon orvosi igazolás
  • igazolás a havi jövedelemről,

További információkért keresse fel személyesen a Béke u. 47. szám alatti központi irodánkat, vagy hívja az intézmény telefonszámát (82/412-594), ahol munkatársaink állnak rendelkezésére.